Múzeumpedagógia
Foglalkozások óvodásoknak és iskolásoknak
Általános tudnivalók múzeumpedagógiai foglalkozásainkról
A múzeumpedagógiai foglalkozások története intézményünkben mindössze 2007-ig nyúlik vissza.
A Komlói Helytörténeti és Természettudományi Gyűjtemény a 2015. évtől megújult, az egyedi igényeket szem előtt tartó múzeumpedagógiai foglalkozásokkal, előadásokkal várja az óvodásokat és iskolásokat.
A foglalkozások elsősorban állandó kiállításainkra, valamint gyűjteményi anyagainkra épülnek. Igény esetén igyekszünk adott, egyedi téma köré felépíteni a foglalkozásokat, azonban továbbra is megmaradva a történelem (helytörténet, néprajz, bányászat) és a természettudomány (állatok, növények, geológia, paleontológia) keretein belül.
Jelenlegi foglalkozásink listája az alábbiakban olvasható, illetve IDE kattintva PDF formában is letölthető (frissítés alatt).
A múzeumpedagógiai foglalkozásokra a tervezett látogatás előtt min. 1 héttel kérjük bejelenteni a csoportokat!
A foglalkozásokon való részvételével minden résztvevő hozzájárul ahhoz, hogy a rendezvényen készült fényképeket, video- vagy hanganyagokat intézményünk honlapján, vagy közösségi oldalán közzétegyük (2013. évi V. tv. a Ptk 2:48. §).

I. Komlóverzum Látogatóközpont foglalkozásai
ŐSLÉNYEK TEMATIKA
EMMA ÉS AZ ARANY DINÓTOJÁS TITKA
Dinoszauruszos keretmesébe ágyazott mese- és drámapedagógiai foglalkozás, melynek középpontjában a Komlosaurus és kortársai állnak. Ha érzed magadban a kalandvágyat, hogy egy időutazás keretében megismerkedj a jura időszak őslényeivel és szívesen segítenél az arany dinótojás titkának megfejtésében, akkor ez a foglalkozás Neked szól!
Ajánlott korosztály: 4-7 év
A program időtartama: 60 perc
Részvételi díj: 1.000,- Ft/fő

A KOMLOSAURUS NYOMÁBAN
A foglalkozás résztvevői szakmai tárlatvezetés során ismerkedhetnek meg a Mecsek legfontosabb jura időszaki fosszíliáival, a korabeli táj arculatával és testközelből találkozhatnak hazánk első dinoszauruszával. Megtudhatjuk, hogyan keletkeznek a fosszíliák, majd megpróbáljuk felismerni őket. Kitérünk a szén keletkezésére, fontosabb típusaira, végül rövid kézműves foglalkozással zárul a program.
Ajánlott korosztály: 8-18 év
A program időtartama: 100 perc
Részvételi díj: 1 000 Ft/fő

KŐKORSZAKI KÜLDETÉS
Megújult foglalkozásunk résztvevői a kőkorszaki emberek bőrébe bújva eredhetnek a mecseki mamutok és más jégkorszaki állatok nyomába. Megismerkedünk a korabeli eszközökkel és fegyverekkel, a tűzgyújtás mikéntjével és a sámán munkájával is. Mindeközben elemezzük a mecseki és komlói mamutleletekből levonható tanulságokat, s megpróbáljuk kideríteni, hogy vajon a kőkorszaki szakik eredményes vadászok voltak-e.
Ajánlott korosztály: 8-18 év
A program időtartama: 100 perc
Részvételi díj: 1 000 Ft/fő

KOMLÓ, A FEKETE ARANY VÁROSA
A résztvevők a bányászattörténeti kiállító térben rövid szakmai tárlatvezetés keretében megismerkedhetnek a komlói szénbányászat történetével a kezdetektől napjainkig. Áttekintjük a szén keletkezését, a bányászok eszközeit és felszerelését, valamint a szén útját. Beszélgetünk a város bányászati emlékeiről, és közös kincskeresésre indulunk a látogatóközpontban.
Ajánlott korosztály: 8-14 év
A program időtartama: 90 perc
Részvételi díj: 1 000 Ft/fő

II. A muzeális gyűjtemény foglalkozásai
TERMÉSZETTUDOMÁNYOS FOGLALKOZÁSOK
SZÍNES ÁSVÁNYVILÁG
A foglalkozás rövid szakmai tárlatvezetéssel indul a megújult kőzet- és ásványkiállításban. Ezt követően megismerkedünk az ásványokat felépítő főbb kémiai elemekkel, valamint az ásványok tulajdonságaival. Felderítjük, mit rejt egy geológus hátizsákja, majd pedig nekilátunk néhány ismeretlen ásvány azonosításának. Végül, ha ügyesek vagyunk, saját (akár színes) sókristályt is készíthetünk.
Ajánlott korosztály: 8-14 év
A program időtartama: 90 perc
Részvételi díj: 1 000 Ft/fő

GYÓGYNÖVÉNYEK ÉS GYÓGYHATÁSAIK
Az interaktív előadás során megismerkedünk a fontosabb gyógy- és fűszernövényekkel, ezek jótékony és esetleg káros hatásaival. Megszagolhatjuk, megízlelhetjük a gyógynövényeket, sőt akár tapintással is felismerhetjük azokat – s nem is gondolnánk, mennyi ilyen növény vesz körbe minket a mindennapokban. A foglalkozás gyógytea kóstolással zárul.
Ajánlott korosztály: 5-14 év
A program időtartama: 60 perc
Részvételi díj: 1 000 Ft/fő

HELYTÖRTÉNETI FOGLALKOZÁSOK
DE NEHÉZ AZ ISKOLATÁSKA
A foglalkozáson megtapasztalhatjuk, milyen volt iskolásnak lenni csaknem száz évvel ezelőtt. A résztvevők az oktatástörténeti kiállító teremben korhű környezetben ismerkedhetnek meg a korabeli iskola mindennapjaival. Megtanulunk abakusszal számolni és palatáblára írni, végül éneklünk egymásnak. Beszélgetünk a komlói oktatás történetéről és a városi iskolákról.
Ajánlott korosztály: 7-12 év
A program időtartama: 60 perc
Részvételi díj: 1 000 Ft/fő

ÉLET A SZÁZADELŐN
Megismerhetjük Komló falu mindennapjait, a régi paraszti és polgári életet. Kitérünk a régi mesterségekre és a hétköznapi élet apró mozzanataira. Beszélgetünk a korabeli emberek munkájáról, szabadidős elfoglaltságairól, kikapcsolódási lehetőségeiről is.
Ajánlott korosztály: 6-14 év
A program időtartama: 45 perc
Részvételi díj: 1 000 Ft/fő

EGYÉB FOGLALKOZÁSOK
VARÁZSLATOS LÉNYEK ÉS MEGFIGYELÉSÜK
A foglalkozás a Harry Potter könyvekre és/vagy filmekre épül. A résztvevők megismerkedhetnek a könyvek fantasztikus növényeivel és állataival, s megvizsgáljuk, hogy azok valóban léteznek-e. Elmélyülünk a „bájitalfőzés” művészetében, megismerkedünk a régi javasasszonyok és füvesemberek életével és munkájával. Megvizsgáljuk, hogyan köthető mindez a modern gyógyszerészethez és orvostudományhoz. A program gyógytea kóstolással zárul.
Ajánlott korosztály: 6-14 év
A program időtartama: 100 perc
Részvételi díj: 1 000 Ft/fő

A KAKAÓFÁTÓL A CSOKOLÁDÉIG (NÖVÉNYEK NAPJA)
A foglalkozás során megismerhetjük a kakaófát és annak kalandos történetét. Áttekintjük a csokoládé kialakulását az aztékoktól napjainkig, mely során meg is kóstolhatjuk a különféle csokoládéitalokat és táblás finomságokat. Beszélünk a modern csokoládé elkészítéséről, valamint annak jótékony és káros hatásairól is.
Ajánlott korosztály: 5-99 év
A program időtartama: 45 perc
Részvételi díj: 1 000 Ft/fő

MINDENNAPI KÖRNYEZETTUDATOSSÁG
Környezettudatos mintaintézményként kitűnő helyszínt biztosítunk a környezet-tudatos neveléshez. A foglalkozás során megismerkedünk a környezet és a környezetszennyezés fogalmaival, a szennyezés főbb típusaival. Részletesen foglalkozunk a szelektív hulladékgyűjtéssel és a komposztálással. Beszélgetünk saját felelősségünkről, a környezetvédelem hétköznapi módjairól.
Ajánlott korosztály: 6-10 év
A program időtartama: 45 perc
Részvételi díj: 1 000 Ft/fő

PINCÉTŐL A PADLÁSIG
Az interaktív gyűjteménylátogatás során olyan múzeumi tereket járunk be, amelyek a látogatók elől rendszerint el vannak zárva (raktárak, kutatószobák, stb.). Megismerkedünk a múzeumban folyó kevéssé látványos munkákkal, és felkutatjuk a gyűjteményekben és a raktárakban bujkáló rejtett kincseket.
Ajánlott korosztály: 10-99 év
A program időtartama: 60 perc
Részvételi díj: 1 000 Ft/fő
